Dr. Török Alexander Urológus szakorvos bemutatkozása

Hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt

S most itt merengek, fiú, magamban nélküled, és fáj minden ami volt, ami volt már nem veled, hisz nélküled, fáj minden ami volt, mert nem veled, hisz nélküled, s nehéz szivemre hull egy-egy szavad a rossz merevedési jel, ahogy a lomblevél a fáról, ahogy a szükség hull a hiányról, dolog-törmelék a dologról, ahogy a tárgy a dologról, állapot-részlet az állapotról, állapot-hasáb, öreg kéreg a fáról, állapot-kéreg, állapot-héjazat, állapot-pikkely, mint nagy zöld halról, ha késsel levakarják.

És barna héja körözött a kis májfoltos szőke tehén Apollinaire-szemében, fönt a lilával begyapjasodó kékben, s a fekete tehénpupilla-mélyben, mint felhő-árny a kút öreg vizében, a vízlencse-feketében. S nehéz szivemre hull egy-egy véres, könnyű, hártyás, bíborfoltos, éranyajegyes tiszta szavad a halálból, ahogy a hulló lomblevél a nehéz őszi fáról, ha karmos kékpikkely lábával lerúgja könnyű bóbitás, sárga pofa-pénzes énekesmadár, vagy magától hullva, kristály-súlyától törve lefele száll a csipkés barna avarra, ami mintha a föld lenne sárga fakanállal lemezesre, taréjosra habarva, ezer lapos, rozsdás gyíkszáradék hever egymásra-torlódva és csörögve.

Hol vagy már? Hol vagy embervérrel rozsdapáfrány homályos bonckésem, az Istentől-fölcsinált csillagokig szőkén harmonikázó csikónevetésem, aranyfogú véres könnyű bárányfelhő, a tűzözön alá kinyitott sárga selyemesernyő, hervadtra-aszalt halálszagú virágkazal, szivemre-fölpattanó szalmatestű szőke szöcske, szerelmes pirospöttyös kávésbögre, taréjos, habzó, kis selyemsusogással aranytollakat csacsogó vizen könnyű-léptű kajla-kalapos fehér mosolygás-igézet, aki nem hitted, hogy egyszer te is bevégzed, hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt tudtad, hogy te is bevégzed gyorsan, s beszéded, ahogy villogó gyerekfogak közt a piros alma sárga húsa harsan, merre bóklászol, hová tántorogsz, hol jársz összezsugorodott kis paraszti haza-csontváz, akit úgy vinnék két karomban a földből kiszeretve, mint beteg gyermeket kórházba az apja, s az apa testét a gyerekláz átitatja, s fut a férfi a téli éjszaka sárga holddal átütött bolyongó hóvitorlái csattogó kristálysziszegésébe csavarva.

Pityu, Pista, István, Simon István, az ünnepet most magányodba hoznám, ha még egyszer, fiú, hazajönnél hozzám, a boldogságos gyermekfényeket, a zöld-csipkézet, zöld- varázslat megszületés-ünnepet, pedig jó mindíg te sem voltál hozzám és én sem voltam jó mindíg tehozzád, de mit számít ez amíg élünk, és most se számít már, hogy rengeteg halott vagy, rengeteg halott, akár egy őskorban sárga foltokkal, ezüst bőr-vértekkel, ónos törzsbőrrel vedlő platánfa-őserdő, hol vagy egyszerű, kopasz csontváz-szűzesség és hol vannak a kéket feketén csivogva behálózó fecskék, akik a levegőt, a koraősz sárga időt röptükkel nyiszálva, nyesve, cibálva, ráncigálva a levegőben az élő állatmorzsákat keresték s a kék aranyhomályból csőrükkel kicsipegették a pihetoll-arcú, páfrány-fejbajszú, mohos kőmálna-szemű hártyaszárnyas szerves anyagot.

És mit se számít már a jóság, bűn, vers-adósság, testvér-hit, angyalkurva-szerelem, ha más se vagy, mint csontváz-türelem, sárga csontváz-hagyaték, fehér csontváz-bohócság fehér ingben, fekete halotti ruhában, s halott testedből minden víz forrva, bugyogva és bugyborogva, kis gejzír-tollakkal lövődve kifolyt, s nem lát a föld már csak széles ezüst-töméses-fogsorú koponya-mosolyt, s csontra-száradt inget, gatyát, penészes öltöny-kérgeket, gyűrt páncélokat és gyűrt bádogcsöveket bütykös, sárga, szálkás, repedezett, szilánkos csontokkal kitömve.

Hol vagy mosolyom könnye, könnyem mosolya? Csak élet-hiányod van, de azt már nem tudod. Hisz mit tud a halott a komoly és tiszta hűvös léthiányról? A dologról, ami bőr és selyem és kő és növény és oxigén és vér és öntudat és gondolat és gyűlölet és halandóság-bársony? És nincs nyelved és nincsenek belső szerveid és nincs füled és agyvelőd földpára és idegrendszered rózsagyökér.

Ott ülsz szivemben, mint kitömött fehér madár, fehér sas, fehér sólyom, fehér galamb, fehér hattyú, fehér gólya, a semmi görcsös ágait markolva pikkelyes lila karmos és sarkantyús madár-ujjaiddal és szemed helyén a koponya szemüregében a csönd kék üveg-szemgolyói, mint az Isten fogsorába ágyazott halott égitestek, kavicsok a csönd fehér tollazatában, szilánkos, szögletes zafírkövek a szótlanság csőrös fehér toll-álarcában.

És én itt ülök a Mindenség ember-partján, Pista, Pityu, István, Simon István, itt ülök az emberlét kőredő mindenség ajkán, s töprengek sorsodon történő, hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt való világ, habos hömpölyeiden, hatalmaidon, erőiden, szorgalmaidon, ahogy vagyok, s ahogy részedként ember én hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt, amíg virradok, szeretek, amíg meghalok.

S fénykép-arcod nézem, az alsót, az utolsót, s fölfal a bánat egészen, ahogy a gyík a szitakötőt megeszi: hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt a bánat pikkelyes, zománcos, orrlikas, fogsoros, hegyes ajkai, kinyílnak zöld pikkelyei és bíbor tébolyai, s ropogva, rángva kutyaként hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt befelé löködve rángatva nyeli a hártyát, zománcot, kocsonyát, porcelánt, recét, eret, karmot, drótot, pálcát, állati üveget, állati porcelánt, s nyál, celofán, zsírpapír, selyempapír, szemcse, üveg, gombás mirigygumó, zománcos potrohdugó, kék farvégi zománc-sarlópár tömődik ropogva, recsegve a forró mirigyes vörös toroküregbe, s véres angyal-szárny ami a sátán csukott szájából gyűrten, mereven, beszegetten, legyezősen kilóg!

Mert halál-előtti utolsó arcod, utolsó halál-arcod, mint az emberujjakkal összefogdosott citromlepkeszárny, mint az összefogdosott káposztalepkeszárny, kopaszra, zsírosra, hártyásra, meztelenre, csupaszra összefogdosott halálfejes narancsbíbor lepkeszárny, feketefoltos, bíborgyűrűs lepkeszárny az ujjfogdosástól kopaszra lekopva, zsíros hártyapapír, zsírfoltos zsírpapír, viasz-árnyékos selyempapír, kihúzott sárga flusszpapír, lécekkel, papírszögletekkel, viaszpálcákkal, kemény fényes szárnyerekkel, zsíros áttetsző sejtekkel, viaszragyogású cikkelyekkel, viaszvonalakkal, zsírpapír- háromszögekkel, mert a fogdosó ujjhegyekre ragadva már a szárny zsindelye, pikkelye, bolyha, pázsit- palája, hímpora, állatpor zsindelyszőnyege.

Sikeres péniszátültetés

Halálos lepkeszárny-arcod, lepkeszárny halál-arcod, mint vékony viasz-ostya, vékony viasz-pénz, sárga szív-alakú viasz-lapocska, zsírral átitatott nagy liszt-ostya, Isten tepsijében sütött, amiben hígabb vízjelként Krisztus testfüggése, Krisztus vízjel-keresztje áttetsző fehéren a fényben!

Összefogdosott lepkeszárny a te arcod, a te arcod vékony sárga viaszostya, vékony sárga faggyú-pénz, amelynek felülethúsában az ujjhegyek egymásra- épülő görbe bőrléceinek kapugyűrűi, bevésődve a léclenyomatok vályúsan, kiállva gyűrűsen a vékony viaszgerendák, mint a lepkeszárny erei. A léc-pajzsok, ujjléc-címercsókok, vályús és vonalas redőpecsétek! Összefogdosott kopasz lepkeszárny a te halál-előtti áttetsző borostyán-címer arcod Pityu, Pista, István, Simon István, ujjhegyekkel recésre-nyomkodott viaszostya-szív.

Mert nem lepkehálóval fogott meg az Isten, nem lepkehálóval merített ki a létből, gyönyörű ország-tavasz hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt, lobogó eres lánglevelecske, csillagokká és csipkékké összeállt lobogó könnyű a férfiak elveszítették az erekciójukat, kis páfrányos-csápú imaszőnyeg, aranykehely-beszövésű oltárterítő, nem fanyeles, drótkeretes fehér selyemszita-kancsóval meritett ki az Isten téged a létből, mint gyerek a lepkét zöld réten, s a hosszú fehér selyemkancsót dagadtra fújja a szél, mint repülőtéri légzsákot, mint fehér lepkehálóval zöld réten fut a kisgyerek, a lepkehalász, a lepkefogó, a lepkevadász, s a fényben-tántorgó, libegő, billegő, lobogó, tovább-lobbanó zöld állati tölgyfalevél után csap fehér szitarács-kancsójával, hogy a kékből, a fényből, a sárgából, a fehérből a zöld lepkét halászva kimerítse.

Nem lepkehálóval fogott meg az Isten, hogy a létből magának kimerítsen, s könnyében áztatva gombostűre merevítsen, hogy veled is gazdagabb legyen túlvilág-gyűjteménye, ahol arany-tűkre fűzve angyalok, emberek, sátánok száradoznak, sugárzó túlvilág-kristály embermadarak, fekete s barna alvilág-emberdenevérek! Isten lepkehálója kikerült téged, a transzcendens üldözés, az egy-életnyi bolyhos, aranyporos, piheporzsindelyes gyertyától-elszakadt gyertyaláng-lobogás merítő és hódító háló-ragálya, hálóbörtöne, háló-vadászata!

Hisz Isten lepkehálója te voltál, te voltál a lepke és a háló, te voltál a háló rabság-haszna, csillagzó szines állatvirág, kicsike, könnyű tétova tiszta láng biológiai halálanyagból, életnek is halál lepke-atomokból, lepke-ragacsból, lepke-viszonyokból, lobogó viasz-ostya arc, Isten gyerekujjaival összefogdosott kopaszra súrolt lepkeszárny. Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, hogy önmagának gyorsabban segítsen!

Szczepan Twardoch: A király (részlet) - Szláv TeXtus

Kézzel, marokkal, ahogy mi gyerekkorunkban a citromlepkét, halálfejes lepkét, káposztalepkét, oltárterítő-lepkét, Krisztus-palást lepkét kézzel, marokkal sötétzöld ered nádlevélen, zöld halcsontváz fűkalászon, rózsán, liliomon, egyszerűbb virágon. Két ujjal két szárnyát összecsípve fogtuk, lepkedöglésig fogtuk, nyomogattuk, míg kopasz viasz-ostya sárgafehér bőrléces Simon István-arc lett a lepkeszárny, recés hártyatoll, szárnyér-redős hártya-balta, zsíros selyempapír-legyező.

S mutatóujjunk, s hüvelykujjunk hegyén, a piros bőrlécpajzsok üregeiben, szüneteiben, vályúiban és hátvonalán, a lécgerinceken: aranyos szárnyzsindelypor, foszlott pehelypala-láng, aranypor, szikracsillám, csillagrúzs lepketűzből!

Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, tántorgó könnyű tiszta kicsi fény, röpködő vigasz, törékeny csipkés csillag-edény, hogy halálfüzetébe téged préselve beleírjon.

S ujjain léted aranypora, s ujjain arany-merengés. A háztetőkön nedves fénytócsa-alkalom. A kert hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt magas-szárú fűzős női cipő-halom. Magas-szárú kitaposott öreg cipők, üres fekete fűzőscipők lábnélküli néma halmaza a föld, s az imbolygó, hömpölygő fényes levegő is hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt fekete női fűzőscipőkkel teledobálva, ott úsznak billegve, libegve a szennyes pénisz üzbég nyelven, mint üres hordók, nehéz farönkök, fölfúvódott könnyű hólyag-dob állat-dögök a tajtékos kövér árvíz-folyamon, ott lebegnek forogva és állva, s hó kinyújthatja a péniszét eső, esőre hó, és egyikse tudja mirevaló, s csúszik ferdén a szennyes ég, csúszik laposan tolongva a lila és hibbant súlyos szürkeség, könnyen mintha téli ásítás omolna hajnalfeketében gomolyogva forró gőzgubanccal.

Ez már a hiány homálya. Ez már az elszakadt mindenség nehéz fodrai közül kiökrendő hártyaszűk indulat. Ez már a habos hömpölygés világlét-magánya. Ez már az utolsó halál a semmibe-fordított szőrös Isten-arccal. Ez már az első találkozás a mangánnal, a rézzel, a magnéziummal, a vassal, az arannyal, a szénnel, a kárpittal, a kvarccal, a sziliciummal, a sóval, a jóddal, az elmosással, ránccal és redővel.

Ez már az elemi részek összerobbanva boldog megnagyobbodása.

hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt

Ez már a vér újraszülető tisztuló asszonyfolyása. Ez már az erő-repedezés a részeg homályon. Magam vagyok. Ki látja titkomat? Ki tudja titkomat? Ki akar titkomba ámúlva belépni? Hisz sorsom, mint a ház ajtaja kinyitva, és sorsom titkába léphet ember, Isten, sorsom titkába léphet angyal, ördög, bemászhat oda tündér és a sárkány, bejöhet oda gyilkos és varázsló, Griffmadár páncél-bárd lépegetéssel, szakállas manó, hókupac-törpe, zölden, üvegpuhán ugrálva a csöpp levelibéka, nedves szem-rügyei fölött kis aranykoronával, a himbálva-úszó sárga tajték-kesztyű szellem, a kőszagú sastestű-oroszlán, valamennyi vértanú, áldozat.

Minden titok sorsomba beléphet. Minden titok, halál és jelenség. Minden állapot, küldés és jelentés, minden erő, indulat, ellenség, minden képzett képzelet, valóság, minden anyag és jelenvalóság halandószép titkomba beléphet, halhatatlan titkomba beléphet, nyitott-ajtajú titok-házamba, sors-házamba beléphetsz sors-vándor, titok-házamba titok-őgyelgő, udvaromon ácsorgó üdvösség, kerítésen átleső hűvösség, rejtelem, bűn, átok, sokasodó, szapora szervesség, egyszeri tény, csoda, csoda-váró, hisz az ajtót be sohase zártam, s odabent az asztalnál egy ember, hímzett fehér asztalterítőre könyökölve ül, két kezében arca, égő gyertya előtte, nyitott könyv.

S körülötte ülnek a halottak.

  • Dr. Török Alexander Urológus szakorvos bemutatkozása
  • Magyar közmondások nagyszótára | Digitális Tankönyvtár
  • Hány éves kora kezdődik a pénisz
  • Merevedési normál idő
  • dr. Novák Hunor

Ülnek, hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt, feküsznek a földön, levegőben, lógnak kis hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt, s csak a férfi látja vérző testük, ahogy sírnak, ahogy bevizelnek, ahogy fintorognak, integetnek, kréta-bajszuk hegyesre pödörve.

Titkomat ki látja? Titkomat ki tudja? Én a nyitott ajtó. Magam vagyok, én, a gyertyafény-ház. S körülöttem körben a halottak: fénylenek, mint a zöldhit Karácsony! A szégyen szikrafény-tömbolvadása átszűrődik a változatháló-mindenségrácson. Asszony: add emlőd, kezed, add mézes páratűz-vágyadat, merengő ujjaimnak rózsa-barlangodnak kemény címerrostját, hűséged és hited arany-olvasztó tégelyekből csurgasd szívverésemre, Jézus-szív pupillámba, hisz a kettő nem lehet egy-árva, s kiket a testünk közösen teremtett: ragyogva rajong húsunkon a gyermek, ásítva csimpaszkodva.

TOP cikkek

S úgy élünk mi a sziget-szilárdan szikrázó idő ketyegés-áradatában, mint más csillagra menekűlt Föld-lakók, nézzük a rozsdás űrhajót, az ide-menekítő idő gépszerkezetét, s ott messze túl a fénylő égitest-habon az elégett, rothadó fekete golyót, emberiségünk földjét, ahogy bekormozottan és roncsoltan forog, mint megégett darázs fény-fújta lukas levegőben.

Az ünnep elmúlt, a szégyen szégyen maradt, s rejtelem maradt a rejtelem. Már nem vár levelet a jézusi posta, a gyermekszív kifosztva, mint a mámor és a gyermekszív lefosztva, mint a karácsonyfa, s a gyermekhitben szálasan, szakadozva ellohadt a sejtelem-fátyolhíd angyaltudat.

Kihamvadt, szétfoszlott, elrohadt a sejtelembimbó-angyaltudat, a sejtelemzászló-angyaltudat, a sejtelemfénytömeg angyaltudat, a sejtelem-csontváz angyaltudat, a sejtelemrácsozat angyaltudat, a sejtelem-hálóhíd angyaltudat. A sejtelem-szivárvány angyaltudat, mely, mint a légy kristálydülledt bársony-szemének szivárványszalag-hídja a látás-ikrába szőve, a látáskelyhek domború állatüvegéből fénytörés-pánttal szineződve a gyermekpupillától a csillagig ér, szárnyasan, hártyásan, fehér muszlinfátyol szitarács könnyű angyalhíd-testtel áhitat angyal-tejútként a naprendszerünkhöz legközelebb található csillagig, a Proxima Centauri tűszúrás sárga fényhegyéig.

Elrohadt a sejtelemangyal-fátyoltudat, amely a gyermekszívtől a csillagokig nőtt, mint gigászi fehér liliom, mint forró és boldog hótorony, kocsonyásra rohadt, mint fagyott fehér virág, olvadó boldog kásás hóvilág, nincs tolla, foszladéka, csontja, rostja, az űrbeli ünnepi menyasszonyi fátyol, a várakozás csöndből-szőtt végtelen tündérruhája, a mese-hit fehér fátyolköpenye, amely, mint a Tejút szikrázva és lobogva bolyongva terűlt szét a mindenség szemtest-anyagának derengő hideg csarnokvizében.

S a gyermek azzal játszik, ami ittmaradt, a gyermek azzal játszik, ami az angyalfoszlás halál-semmijéből megmaradt: tündér-rege könyvvel, óriás barna hajasbabával, füzettel, golyóstollal, szines ceruzával, hüvelykujját-szopó hatalmas barna Moncsicsi-embermajommal, minden játékkal és minden játék-alkalommal, s kis szivében nem hever a valóság-vereség kiégett páncél-tartománya, kis szivében nincsen elszakított zászló, megszállótól megtaposott zászló, nem hever a vérben behavazott kanca, páncél- ruhás mén véres hólatyakban, nincs hernyótalp-gyúrta hóredő-szalag föld, kis szivében nincsen halott és haldokló.

Nincs az behavazva. Szivében csak béke és gyermek-irigység. Csak mi vagyunk a halálra ragasztva! Kérges, emberfényes és emberférges gömbköpenyére szív a közönyös Földgolyó-test, az együgyü tiszta Mágnes, s szívünkkel így vagyunk halálra ítélve, te is, meg én is, meg minden, mi földünkön öntudatlan halandó, meg az egész tudatos, balga, tétova mennyiség: az emberiség!

Így vagyunk mi! És jaj, Proxima Centauri, te naprendszerünkhöz legközelebb hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt csillag, te is 40 billiárd kilométer messze vagy innen, 4,3 fényév messzire, első picike sziget, első közbeeső ablak! Isten egy sejtjébe vagyunk bezárva? Baruch de Spinoza gondolatába? A halálhoz lakatolva, mi halál-rabok? Hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt fogunk a halállal halálba-vakulni? Vagy önmagából egyszer ki fog szabadulni az árva, mégse-vereség halálba-beosztott emberiség?

Kilök egyszer a fény sugárnyomása minket, a fény-nyomás röpítő gigász- ereje Isten szív-terének mérhetetlen távoli tartománya lét-idejébe, vagy legalább képzeletünket és hitünket, hogy ne tudjuk ennyire, halálra-ítéltek, hogy halálra-ítéltek vagyunk. Egy sugárnyomással hajtott űrhajó, egy fény-szél fújta űrhajó átröpíti tán valósághitünket e bolygó-tartományon, a szűk halálon, a pihekönnyű űrháló, az 1 kilométer átmérőjű űrszonda, amely a hajszálnál is vékonyabb drótháló, melynek teljes tömege mindössze 20 gramm.

S a hatszögletes mintázatban szőtt űrháló minden csomópontjában egy-egy mikroszámítógép lenne, s így meddig van a legnagyobb pénisz a hajszálnál vékonyabb űrháló, hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt a pehelysúlyú szonda gigászi méretű és teljesítményű számítógép lenne, iszonyat-gyorsulású, s ezt fújnák a hatalmas teljesítményű mikrohullámú sugárforrás összegyűjtött fotonjai, mint tollpelyhet a szél, mint feszes vitorlát a szél, s úgy fújná a mézer, a mikrohullámokat létrehozó lézer, ahogy Isten fúj egy csillagot, hogy a végtelen hideg feketébe fényesedjen.

S a sugár fókuszáló gépe a Fresnel-lencse, a Fresnel-féle zónalemez lenne, amely mintegy 50 kilométer átmérőjű lenne, hajszálvékony fólialemezek körkörös gyűrűje, s abban üres részek körkörös gyűrűje, mintegy a semmi belenyomva, s mindez az 50 kilométer átmérőjű fókusz-szerkezet a Naprendszer külső részén állva lebegne, távol a bolygók, kisbolygók, üstökösök zavar-ügyétől, valahol a Mars és a Jupiter között!

Szivem a Földről most az űrbe költözött. Ó, gigászi űrháló 10 billió áramköre, te 60 kilométeres sebességgel száguldó űrszonda, gigászi pehelytoll fémből, aki átfolynál a Proxima Centauri föltételezett bolygórendszerén, s meglátnád, amit sohase láthatok én, űrháló-dróthuzalaiddal, értelmes áramköreiddel, mint egy óriás mesterséges szem fényérzékelő idegsejtjei tabletták és kenőcsök az erekcióhoz célbavett csillag mikrohullámú jeleit s azt képpé bontva elküldenéd a Földre, te űrháló-antenna, lebegő reménysziget, legszebb emberi képzelet költészet-adománya, s ti körkörös fázistoló hártyák, fényhullám-interferenciák erősítői!

Képzeletem most kifele szállva úgy kapaszkodik a tudomány-látomásba, mint anyja nyakába éjszaka a gyermek, aki fölébred a sötétben, s azt hiszi egyedűl van, hiába szuszog mellette a másik, a kicsinyke nővér, de nincs ott az anyja, hisz a szerelemért magára hagyta, s anyja után fut sírva a sötétben, s a szülői ágyba mászik, anyja forró emlői alá. Csak a halál! Röpűl űrháló-sejtelem-rácsom befelé a végtelen halálig.

Eben gubát tserélni. Beniczky P.

Röpűl a sejtelemháló-végtelenségszonda végtelenemben végtelenűl befelé és köröttem, fölöttem és alattam fénypontok, fényszigetek, szines óriás gázgömbök, izzás-golyók, röpülök befelé, mint éjszakai lepke. S csipkés csápom szagló-gödrei, a szagló-molekula fülek bizsergés-kagylóiban a mindenség széthulló, szétzizegő fénye illat-kalászokként rezeg, s kiálló lepkeszemem többezer kristálypontjában dülledten ragyogva ég a végtelen halhatatlan halál-mennyiség, s istentelen lézerszél taszít tollpiheként végtelened szívterei mélység-erejébe asszonyi hűség és asszonyi egyszerűség, hisz benned sűllyedve és lobogva átúszik sejtelemháló-szerkezetem a halálon.

Benned a győzelem titkát is megtalálom. Hisz az a kegyelem: az út-végtelen. A szerelem ezért embernek-való!

hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt

Míg ott kint a téli áldott veszteségben: hó után eső, esőre hó, jár a tél-óra higanymutatója, jár a tél-óra könnyű hószál-mutatója: hó után eső, esőre hó, hó az esőre, eső a hóra, s egyikse tudja: mirevaló? S a hó fölötti kemény téli telehold nehéz fényhúsában ázva merednek a fák a fehér árny-sugárra, derengve szűköl a szűk fehér rühesség, mint tubusból kinyomott sárga festék rücskös holdnapfény a havas faágakon, a téli telehold a hóizzás-fényhaszon, a havas háztetők fénylő sárgával bekenve, mintha ágaskodó gyík-csoport lenne folyékony arannyal bekenve, s lehajlik, mint fehér toll-legyező kupola a havas faág a havas föld felé, fehér növényi toll-hamvadása most nem az emberé, lehajlik fehéren a görnyedt lét-alkalom, amit a semmi súlya nyom, s szálkásra, görbére hasít a szilárdan moccanatlanúl rázuhanó aranyhalom.

hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt

A fénysemmi halmaz-arany, aminek fény-minden világűr-súlya mit ihat egy erekcióhoz. Némán, behavazottan alszik a madár a havas faágak közt, a hókehely bokorban, havas szemhéja mozog merev szemgolyóin, szőrös szemhéjjal hunyorog, mint behavazott csillag, forró szárnyhónaljában a tollpihék forró szilánkpelyhei között csőrös feje, mint anyaméhben a magzat alszik önmagába temetve, fényes farokesernyőjén szikrázó csillagfátyol-vászonablak, mágneses holdéji verőfény.

A madár csöpp szivében lehalkítva ragyog az atomtűz, félig fölhúzva az atom-máglya-tokban a pontos grafit-rudak, halkra csitítva a nukleáris bomlás égés-üteme, szerkezet-hőzátony a termonukleáris hiszékeny szupernóva-hőben, higgadt a madárhő-égés a madárszív-időben, a mindenség csöpp szerves anyagában, apró titkos anyag-szervében. A madár: az egyik Éden, a sárga téli telehold a másik, a hó a harmadik.

Lehet gyulladás, de lehet daganatos folyamat is. Kovács Zoltán kérdése: Tisztelt Doktor Úr! A válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Az én szivem nincs tüzében lefosztva. Az én szivem nincs téllel lefokozva. Az én szivem nincs hőráccsal megosztva, hűtő-oszlopok égést-fékező dugattyú-fürtjével boldog szívhő-ragályom nem osztozik.

Égek grafit-fék hőt-közömbösítő rúd-kévéje nélkül, elmúlás-hajnalig. Az én szivemet nem csitítja hőgát, semmiféle anyag, anyag-korlát, az én szivem nem gubbaszt téli ágon, havas ágon holdban kuporogva, havas ágon és behavazottan, mintha éppen hóra tojást tojna, tojás-csöndet, fagy-tojást a hóra, hűtött testéből párásan kifújva nagy fényhólyagot, csönd-buborékot.

Kint a tél. És idebent az ünnep. Ünnep van. Hát ünnepelek. Csillag-tüzemmel rádlehelek nyolcvan-éves anyám: Andresz Borbála.

A rüh tünetei és kezelése nyugat-európai színvonalon event Frissítve: persondr. Novák Hunor Egyre gyakrabban okoz majd problémát hazánkban a rüh, gyermekünk is elkaphatja, például az iskolai padtársától. Hogyan kezelhető, mik a tünetek?

Vak, vacogó kis csontvázadra fújom én a halál-oldó lángot, csontvázad vékony, finom, ráncos, kék ér-páfrány-földrészes, májfoltos, hipermangán-lencsés húsköpenyére fújom én a halál-űző lángot, ez a halandóság halála, ez a megmaradás hajszálcsövessége, ez az önző iszonyat gyönyörűvad vére. Szerelmes lángom madártollal növi be asszony-magányod, szerelmes táncom a te ünnep-palástod te kicsinyke édes, Mama, nyolcvan éves, özvegység lánya, léthűség könnyű kis embertartománya, a hazugság hiánya, halál ellen-árnya: Andresz Borbála!

hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt

Az én szivem nem gubbaszt havas ágon, mint hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt madár holdban dideregve, az én szivem már győzött a halálon, akkor is ha holnap meghalok. Az én szivemben nincsen téli álom, benne nem a holdas téli éjszaka világít, az én szivemben nincs a holdas téli éjnek fagyott csillag-sikolyokkal teleszurkált gyémánt űr-szaga. Ünnepem vagy sárga holddal- könnycsepp ötmilliárd-éves földi tél-éjszaka. Hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt a magnetofon-zene: Johann Strauß téli valcere, An der schönen blauen Donau, Wiener Blut, Geschichten aus dem Wienerwald, Rosen aus dem Süden, s hátadon karom, kezemben kezed, vállamon karod, s úgy forgunk vakon, lassan keringve, mint lassú-lángú páros lassú égitestek, s merev szemüveged, mint egy szitakötő kiálló gyémánt-küldetés szeme, te szédülsz és én majdnem belehalok, így táncolhatnak a halottak a túlvilági bálon, s vállam alatt a viaszmárvány zsúfolt kicsi arc!

Így táncolhatnak a semmi kertjében a halottak, terpedő széles semmi-fák alatt, semmi-zsiráfok, semmi-keselyűk között. S emberként néz a sok túlvilági állat, életre-éhes emberszemekkel, az orrszarvú, a viziló, az elefánt, a teve, a zebra, a tigris és a páva, az őz és az oroszlán, a krokodíl, a denevér, a papagáj, a tukán, a szivárvány-sziszegés kolibri.

S bután bámúl a papucs-csőrű gólya, merevedési állapotban mit jelent egy fosszilia-gémeskút, őskőzet-csákány, s egy-lábon állva, fejét szárnya alá hajtva rózsaszín tollkígyó-nyakkal a rózsaflamingó, szárnyát lobbantva kecsesen ásít a fehér íbisz, s mint egy madár-arcú ősi bőrfújtató ősi kovácsnál aranybőr hajó-puttonnyal, aranyhártya támasztó talpcsillagokkal állva böfög a tömör, együgyü pelikán.

És semmi-lepkék, és semmi-virágok illatoznak, nárciszok, liliomok illatoznak, mint a Szűz Anya méhe, mint a Szűz-Anya cimpás és rostcsigás szülőedénye, mint a Szűz-Anya placentája, mint a szűz menyasszonyok boldog keresztrefeszítés, boldog lándzsadöfés után, illatoznak vérrel és fehér takonnyal, illatoznak, mint az első szülés, a rózsa, labdarózsa, bazsarózsa, tearózsa, babarózsa, jázmin és jácint, orgona, istenkürt, bodzavirág.

És tétova vak szemed fölött az elmúlás tükre szemüveged, s kis szikkadt kontyod göndör fonás-csomag fehéren kilátszó koponyabőrödre sóval-meghintett perecként tapasztva, s homlokod gyűrött, ráncos, összehajtogatott, s kisimított-hajtogatású nyitott könyv, s két vakság-szemgolyód, mint a megfagyott könny, te picike, aprócska, egyedűlvaló, bonyolúlt, egyszerű, gazdag, árva, aki ömagadba vagy bezárva, mert látásod halálába vagy bezárva!

Magyar közmondások nagyszótára

Táncol, aki elmenni készűl, mert már mindíg elmenni készűl, az elmúlás majd vele kiegészűl, kering szegényen Johann Strauß valcerében, s a semmire gyorsan fölvázolt rajz lesz a köldök alatt a kemény rost-pajzs, a barna szilárd hónaljfüst, amit annyiszor láttam a hajladozó nagyteknős habsikoly nagymosásban, a szikrázó sáskaszem vese-emlők, a kőszilánk lábujj-körmök, pergament-rózsaszirom kézujjkörmök, s a gyűrt, összevagdosott, zománcosra-tördelt, üveg- repedésesre zúzott, puhagyűrt, kemény ránc-lemez beültetéses sárga viaszmárvány kicsi arc, az összezsugorodott gyermek-ámulat.

Ó, Mama! Oly pici lettél, oly könnyű, olyan apró, olyan törékeny, a halállal olyan makacs, az élettel olyan engedékeny, mint az a picinyke aranykontyú fehérporcelán Vénusz-szobor, amit egyszer a kertben a földből kiástam, s nézett hideg pénzes vízzel lemosta a péniszt festett kék szemével, rúzsozott ajkaival, s a csöpp porcelán-emlők bimbói arany-pontok, mint a bogarak léces kitin- szárnyainak pöttyei, pontjai, ahogy feküdt a tenyeremen, mikor nyálammal s ujjhegyemmel dörzsölve a föld-piszkot tört fehér torzó-testéről letöröltem s tenyérvonalaim, tenyérléceim mikrobarázdás völgydombjai közt csillogott fehéren, arany-konttyal, kék szemekkel, piros szájjal, aranytűpont-emlőgombokkal, mintha két aranypénz feküdne fehér asszony-hulla-emlőn, akinek karjait, lábait levágták vállnál, térdbütyöknél: a picinyke fehér porcelán-asszony, a Vénusz-meztelen föld-húsa üzenet.

Oly picinyke lettél, olyan apró, olyan könnyű, olyan árva egyedűl-magad márványviasz-sárga, s nem fiad lesz, akit becsap az arcodon egymásra lemezesen torlódó, egymásra ráncokkal forgó viaszos márványhű húsiszap, arcod tószéli sáriszap lemezes, legyezős, ránc-morzsa zománcos szikkadás-sárga magány-állománya, kezeid sárga viaszkesztyűk, amibe belenyomva zöldleveles, indás folyondárszövetek, lilakék tollpihék.

És már elkezdődött a csúcsosodás, elkezdődött a kihegyesedés, valahogy hegyes, csúcsos és szögletes lett mosolyod és sárga magányod. És már elkezdődött a beteljesülés, és már indulnál, mennél, pedig itt táncolsz velem Eleven Kicsi Emberi Történelem, könnyű, lágy feketébe-öltözött márványviasz-szobor táncol velem, viaszmárvány súlyos könnyűség, karomban a velem-forgó csillagos ég, a világegyetem végtelen csillagburjánzása karjaimban, a fénnyel bepontozott, fény-ikra örök sötét, s a sötét néma lét-szülő halálba szőtt végtelen csillag-mennyiség, húszmilliárd év lüktető, emberszemnek sárga, látható és láthatatlan, irgalom-hiány, borzongó, hömpölygő égitest-tartománya, fény-születése, fény-halála!

  • Gyógynövényes gyógyszer erekcióra
  • Amit pénisz helyett használnak